Hihetetlen, mi történt már megint Zámbó Krisztiánnal és barátnőjével

Zámbó Krisztián
Vágólapra másolva!
Többször szakítottak, most megint együtt lehetnek.
Vágólapra másolva!

Zámbó Jimmy fia és Takács Zsuzsi évek óta "se veled, se nélküled" kapcsolatban vannak. A lány pár héttel ezelőtt szólta el magát, akkor úgy fogalmazott, van egy ügyük, ami "vagy végleges, vagy nem." Ebből már korábban is arra lehetett következtetni, hogy nincs még lezárva minden köztük.

Zámbó Krisztián és párja Forrás: Zámbó Krisztián/Instagram

Viharos szakításukat követően Zámbó Krisztián első dolga volt, hogy minden közösségi oldalán eltávolította Zsuzsát az ismerősei közül. A minap azonban arra bukkant a Bors, hogy az egykori szerelmesek visszakövették egymást az Instagram-oldalaikon, sőt sztorijukban ugyanazt a videót osztották meg.

A felvétel beszédes üzenetet hordoz. "Egy nőnek két dolga van egy férfi életében. Nyugtassa, mikor ideges, idegesítse, mikor nyugodt" – olvasható a videóban. Ám, ha mindez még nem lenne elég, pár órája a Redditen is feltűnt egy poszt, melyben valaki bizton állítja: Krisztián és Zsuzska újra egy pár - írta a Bors.